A Tiniböngésző oldal.

Lépj be a Twilight világába :D

The ProdigY

A The Prodigy egy elektronikus zenét játszó brit együttes, jelenlegi tagjai: Keith Flint (frontember, énekes), Maxim Reality (énekes, MC) és Liam Howlett (zeneszerző, billentyűs). A kilencvenes évek végén bekövetkező nagy elektronikus zenei forradalom (amit a kritika később az „elektronika” - azon belül, a „big beat” - műfaji címkékkel jelölt meg) előfutárának tekinthetőek (a Chemical Brothers, Fatboy Slim, Crystal Method, és számos egyéb formáció mellett). Több, mint 20 millió lemezt adtak el világszerte, ami az elektronikus zenei műfajban egyedülálló. Zenéjük számos stílus jegyeit viseli magán: rave, hardcore techno, a 90-es évek korai ipari zenéje, az alternatív rock, a big beat és később az énekben a punk elemek is megjelennek.

A Music for the Jilted Generation borítóján „The Prodigy”-ként szerepeltek, a The Fat of the Land idején (1997) „Prodigy” volt látható, majd az Always Outnumbered, Never Outgunned 2004-es borítóján megint ott a „The” előtag. Howlett erről azt nyilatkozta, hogy a nevük mindig is változatlanul The Prodigy volt, és a változtatás csakis azért történt, hogy a nevük jól elférjen a borítón.

http://musicianstools.files.wordpress.com/2009/06/the-prodigy1.jpg

A kezdetek

A történet egy tíz számos demóval kezdődött, amit Liam Howlett készített egy Roland W-30 szintetizátoron az angliai Essex-ben 1990-ben. Az XL Recordings kiadta a demót, és a What Evil Lurks 12" változatát is, 1991 februárjában. A Prodigy - „csoda(gyerek)” - nevet Liam választotta, állítólag első szintetizátora, a Moog Prodigy után.

A Prodigy első nyilvános fellépése (Howlett mellett Keith Flint és Leeroy Thornhill mint táncosok szerepeltek) egy londoni klubban, a Labyrinth Club-ban volt. A "Charly"-t hat hónappal később adták ki és óriási siker lett a rave kedvelők körében, a UK Singles Chart listán 3. helyig jutott, ezzel a nagy nyilvánosság elé juttatva a csapatot.

  • A londoni szlengben a Charly egyébként a kokaint jelenti

Charly says: Always tell your mummy before you go off somewhere

sorok pedig egy, az angol tv-ben sugárzott, gyerekeknek szóló műsorból kerültek a számba.


A klasszikus Prodigy 

Experience 

A Charly-t követte az első nagylemezük, az Experience, ami a brit rave történetében szinte azonnali klasszikussá vált.

Ekkorra már elkönyvelték a Prodigy-t kissé „gyerekes” zenét játszó bandának, a rave viszont formálódott: keményebb, durvább lett. 1993-ban Howlett névtelenül kiadott egy fehér bakelitlemezt, amin csak a titokzatos Eartbound I felirat volt. Hipnotikus, kemény hangzása tetszett az underground közösségnek. A korábban a Prodigy-t a komolytalan fellépéséért kritizálók meglepődtek, amikor Howlett bejelentette: a kiadvány mögött ő áll. Ezután hivatalosan is megjelent a lemez, immár One Love címmel, és az angol listán 8. helyig jutott.


A számok:

  • Jericho
  • Music Reach 1234
  • Wind it up
  • Your Love (remix)
  • Hyperspeed G-Force Part2
  • Charly Trip into Drum and Bass version
  • Out of Space
  • Everybody in the place
  • Weather Experience
  • Fire Sunrise version

A kezdetben underground (pszichedelikus, jungle, rave hatásokkal teli) tánczenét játszó Prodigy-re először az underground rave-sek figyeltek fel az 1990-es évek elején, és azóta hihetetlenül népszerűvé, világszerte ismerté váltak.


Music for the Jilted Generation 

1994-ben jött a Prodigy második albuma, a Music for the Jilted Generation, megjelenése után azonnal első lett az angol albumlistán. A lemezen a zenei stílusok szélesebb keveredése figyelhető meg: a keményebb techno és breakbeat-alapú számokat kiegészítette a Narcotic Suite koncepció és a rock-alapú betétek (Their Law).

A csapat tudatosan kerülte a médiaszerepléseket, nem fogadták el a meghívásokat a tévéműsorokba, megpróbáltak háttérben maradni. A mai napig az egyetlen stúdiómegjelenésük egy 1991-es BBC2-es adás, ahol a Dance Energy sorozat velük foglalkozó részében játszották az Everybody in the Place-t.

Az elkövetkező években az MTV Europe részéről erős támogatást kaptak a videóik, ez nagymértékben növelte a Prodigy népszerűségét. Keith Flint 1995-ben a 120 Minutes című MTV show egyik részében elvállalta a műsorvezetői posztot.

A Firestarter 1996-ban jött, ekkor láthattuk az új, vad, punkfrizurás Keith Flint-et először, és ebben a számban hallatta először énekesként a hangját. A dal segített betörni az amerikai, és egyéb tengerentúli piacokra, Angliában pedig listavezető lett. Utána kiadták a Breathe-t, amely szintén hasonló kirobbanó sikert ért el, és ugyanúgy első lett a slágerlistán.


A számok:

  • Intro
  • Break&Enter
  • Their Law
  • Full throttle
  • Voodoo People
  • Speedway
  • Heat
  • Poison
  • No Good (Start the Dance)
  • One Love
  • 3 Kilos
  • Skylined
  • Claustrophobic String


The Fat of the Land

A régóta várt harmadik album az 1997-esThe Fat of the Land volt. Az MTV Music Awards című szakmai fórumon az év legjobb lemezének jelölték (a díjat végül a Radiohead OK Computer-e kapta), de a bevezető kislemez, a Breathe három díjat is nyert (a legjobb videoklip, a legjobb táncos és a legjobb alternatív produkció).[1]

Elődeihez hasonlóan ez is egy mérföldkövet jelentett a csapat, és egyben az egész elektromos műfaj történetében. Egyszerű dallamokkal és eltorzított, punkos vokálokkal tűzdelve, az album visszatért a földet rengető ritmusokhoz, amik annyira jellemzőek a Prodigy-re. Egyúttal bebetonozta a banda vezető helyét a hard dance műfajban, immár nemcsak a brit, hanem az amerikai listát is vezetve. A banda többet szerepelt a nyilvánosság előtt (népszerűségüket többek között annak tulajdonították, hogy „elkezdtek olyan intenzíven koncertezni, akár egy rockzenekar”), és kialakította az ún. „electronic punks” image-et.


A számok:

  • Smack my bitch up
  • Breathe
  • Diesel Power
  • Funky Shit
  • Serial Thrilla
  • Mindfields
  • Narayan
  • Firestarter
  • Climbatize
  • Fuel my Fire


A Fat of the Land után 

Always Outnumbered, Never Outgunned 

1999: The Prodigy's Dirtchamber Sessions Volume One, egy DJ mix album Howlett-től, a British Radio 1-ben játszott zenéit jelentette meg.

2002-ben, egy turnézás és lemezfelvétel miatti hosszabb szünet után megjelent a Baby's Got a Temper kislemez, amelyet kritikusan fogadtak. A dalt Keith Flint saját zenekara, a Flint írta, és szerepet kapott benne Jim Davies is. Howlett volt a producer. A banda ismét vállalta a kétes megítélést, a Rohypnol nevű szerre hivatkoznak a szövegben, de nem tiszta, hogy dicsérik, vagy negatív fényben tüntetik fel.[2] Ugyanebben az évben a Q magazin felvette a Prodigy-t az ”50 banda, akiket halálod előtt látnod kell” listára .

A negyedik stúdióalbum, az Always Outnumbered, Never Outgunned 2004.augusztus 13-án jelent meg (Amerikában egy nappal később). A Memphis Bells-kísérlet után az első valódi kislemez a Girls volt. A nagylemez amerikai verzióján volt egy bónusz szám, a Girls remixe, More Girls címmel.


Az AONO számlistája:

  • Spitfire
  • Girls
  • Memphis Bells
  • Get up get off
  • Hotride
  • Wake up call
  • Action Radar
  • Medusas path
  • Phoenix
  • You will be under my wheels
  • The way it is
  • Shoot down

A Memphis Bells 5000 digitális másolatát adták el interneten. Minden egyes másolat egyedi: a vevő által kiválasztott zene, ritmus és dallam hallható rajtuk, összesen 660 ezer féle variáció volt lehetséges. Öt mixet adtak el három formátumban: WAV-ban, MP3-ban, és egy 5.1 DTS surround változatot, ezek mind mentesek voltak a digitális másolásvédelemtől. A kísérlet sikeres volt, mindet eladták 36 órán belül, hiába voltak szerverproblémák.

2005-ben megjelent egy válogatás, Their Law: The Singles 1990-2005Out of Space (Audio Bullys Remix) és a Voodoo PeopleVoodoo People (Pendulum Remix) videoklip a válogatás DVD-verzióján is megjelent. A videóban a futóverseny győztese Sharky.  ("Pendulum Remix") kivételével minden korábbi számot tartalmazott. 

Invaders Must Die 

Megjelent 2009. február 23-án a Take Me To The Hospital kiadónál, a Cooking Vinyl kiadó közreműködésével. Kritikai fogadtatása nem volt egyértelműen kedvezőtlen.

Számlista:

  • 1. Invaders Must Die
  • 2. Omen
  • 3. Thunder
  • 4. Colours
  • 5. Take Me To The Hospital
  • 6. Warriors Dance
  • 7. Run With The Wolves
  • 8. Omen Reprise
  • 9. World's On Fire
  • 10. Piranha
  • 11. Stand Up
  • 12. Black Smoke
  • 13. Fighter Beat


Zenei fejlődésük 

A Prodigy-t nehezen lehet besorolni egy adott műfajba, mivel az évek alatt jelentős változáson ment keresztül a zenéjük, minden nagylemezük más. A kezdeti pszichedelikus rave korszaktól (Your LoveOut of Space), a No Good ipari döngölésén át, a rock-beütéssel rendelkező Their Law-n át a punkos számokig, mint a Fuel My Fire, egészen az Invaders Must Die c. album szelídebb-populárisabb irányba hajló, az „éneklés”-ről alkotott hagyományos képzeteket is kielégítő(!) néhány kezdő daláig, ez a Prodigy folyamatosan fejlődött, és meglepő dolgokat hozott. és

Elektronikus zenét játszó rockzenekarként lehet leginkább jellemezni, más szóval legkényelmesebben az „eletronica” nevű műfajba gyömöszölhető.


Prodigy, mint aláfestő zene 

Zenéjüket számos videójátékban, tévéműsorban és mozifilmhez felhasználták. A Need For Speed: Most Wanted játékban a You'll Be Under My Wheels hallható, amit a 1-es BMW kampányához is használtak, sőt a Fast and the Furious: Tokyo Drift végén is ez szól. A Voodoo People (Pendulum Remix) a Playstation2-es videojátékban, a Juiced 2-ben szól. A The Fat of the Land albumról a Firestarter a Wipeout 2007 játékban, a Mindfields a Mátrixban, és a Funky Shit az Event Horizon végén a stáblista alatt hallható. A Voodoo People és a One Love a Hackers, Wasabi és Dobermann c. filmekben szól. 2006-ban a Spitfire a szólt CSI: Las Vegas egyik részében és az Xbox360-as szimulátorban, a Forza Motorsport 2-ben, továbbá a Wax és a The Unborn című filmekben. A Breathe a FLIP gördeszkás cég "Sorry" című videójában, és a profi pankrátor Al Snow bevonuló zenéjeként volt hallható. A Horrorra akadva 2 és a Charlie Angyalai első része alatt a Smack my bitch up szólt, a második részben a Breathe és a Firestarter. A 2007-es Smokin' Aces-ben és a Need for Speed: Undercover című játék bemutatkozó videójában a First Warning szerepelt, és a japán animefilm, a Vexille a legújabb Prodigy számot, a The shadow-t használta. 2008-ban a Death Race 2000 kultfilm feldolgozásában a Hot Ride szólt.


Tagok 

Jelenlegi tagok:


Korábbi tagok:

  • Leeroy Thornhill – táncos, billentyűs (1990 – 2000)
  • Sharky – vokalista, táncos (1990 - 2000)


Élő fellépéseken csatlakoznak:

  • Rob Holliday – gitáros (2005 – 2006 és 2008.)
  • Leo Crabtree – dobos (2008.)


Korábbi "élő" tagok:

  • Gizz Butt – élő és stúdiógitáros (1996 – 1999)
  • Jim Davies – élő és stúdiógitáros, a Pitchshifter és Victory Pill zenekarok tagja (1995 – 1996, 2002 – 2004)
  • 'The Rev' – gitáros (2007)
  • Alli Maclnnes – gitáros (négy show erejéig 2001 nyarán és a 2002-es Big Day Out fellépéseken)
  • Kieron Pepper – dobos és gitáros (1997. december – 2007. május)
  • 'Snell' – dobos, (két koncerten játszott 2007 júliusában)
  • Brian Fairbairn – dobos (2007.)


Diszkográfia 

Stúdialbumok
EPs
Válogatások

http://www.destroyrockandroll.com/wp-content/uploads/2009/09/the-prodigy-group-promo.jpghttp://www.clashmusic.com/files/imagecache/big_node_view/files/images/Prodigy%201.jpghttp://userserve-ak.last.fm/serve/_/27708169/The+Prodigy+theprodigy500242783.jpghttp://www.thestudentpocketguide.com/images/other/The_Prodigy_2.jpghttp://3.bp.blogspot.com/_YSqKnJvl0Eo/SS8hmDOV7vI/AAAAAAAABl8/RJgkdFV059I/s400/The+Prodigy.jpghttp://a214.ac-images.myspacecdn.com/images01/92/l_a630740f61a838d1daeef7f6cc4738e5.jpghttp://userserve-ak.last.fm/serve/500/5315632/The+Prodigy++1.jpghttp://www.100xr.com/100_XR/Artists/P/Prodigy/The.Prodigy.jpghttp://cdn.mos.musicradar.com/images/artist-news/the-prodigy/the-prodigy-460-100-460-70.jpghttp://userserve-ak.last.fm/serve/_/26643309/The+Prodigy+theProdigy_2009.jpghttp://userserve-ak.last.fm/serve/_/4019837/The+Prodigy+364925819.jpghttp://fesztblog.hu/files/Serceg/Lemezeknektek/prodigyfelsziget.jpghttp://gettothefront.co.uk/wp-content/uploads/the-prodigy2.jpghttp://musikality.net/wp-content/uploads/2009/02/the_prodigy.jpghttp://hangout.altsounds.com/geek/gars/images/3/9/8/5/22altsounds273834.jpghttp://www.expressnightout.com/content/photos/20090303-prodigy-1.jpghttp://www.virginmedia.com/images/the-prodigy-gal-vfest08.jpghttp://image.hotdog.hu/_data/members0/696/863696/images/Prodigy.jpghttp://allidoisparty.com/wp-content/uploads/2009/01/the_prodigy_-01.jpghttp://tetrakotta.files.wordpress.com/2009/02/the-prodigy-invaders-must-die.jpg

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 92
Tegnapi: 137
Heti: 774
Havi: 3 168
Össz.: 2 247 520

Látogatottság növelés
Oldal: The ProdigY ♥♥
A Tiniböngésző oldal. - © 2008 - 2024 - ancsatwilight.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »